2013. február 17-e, vasárnap hajnali 6 óra van. Életem egyik legnehezebb pár napja, hete, hónapja elé nézek. Hogy miért? Képzelj el egy valakit, aki a legelső pillanattól kezdve olyan ismerősöd, mintha ezer éve ismernéd. El tudsz vele beszélgetni bárhol, bármiről, bármeddig. Fél szavakból értitek egymást és szinte belelát a fejedbe és hamarabb tudja, hogy mit fogsz mondani, mint te magad. A vele töltött percek szinte repülnek. Azon kapod magad, hogy ha nincs veled, akkor is olyan mintha veled lenne. Ő jár a fejedben, minden gondolatod körülette forog. A legjobb barát kategória lehetne, ha történetesen nem a másik nemhez tartozna és nem lenne az eseted. De jelen esetben pont ez a helyzet. A filmekben itt szokott jönni a tökéletes szerelem, nagy egymásra találások. Itt nem erről van szó. Én szerelmes vagyok belé, ő pedig csak barátot látja bennem.

És itt jön a nagy kérdés, mit lehet tenni? Úgy tűnik az ilyen történeteknek 2 vége lehet

• az ember megpróbál kiszeretni a másikból és talán egy idő múlva nagyon jó barátság lehet a dologból
• nem történik semmi különös egy ideig, de a másik szerelmes lesz valakibe, ezzel engem mérhetetlen fájdalomba taszítva

Én az előbbit választottam. Megpróbálom a lehetetlent. Megpróbálok dacolni a szív hangjaival és ész érvekkel kiszeretni valakiből, aki talán életem szerelme és soha többet nem fogok ilyesmit érezni senki iránt...